Fejlesztés


large

Régen nagy kiváltságnak számított, ha valaki otthon tudott elektronikus orgonán gyakorolni, egyáltalán hozzájutott egy ilyen hangszerhez. Később nekem is lett digitális orgonám, amit idővel sajnos el kellett adni.

2010-ben találkoztam először a Hauptwerk virtuális orgona szoftverrel, melyhez eddig számtalan, rendkívül valósághű orgonaminta-készlet (sample set) jelent meg.

Az utóbbi években tanulmányoztam a virtuális orgonák felépítését, működési elvét. 2016-ban
a program (ODF) alapos tanulmányozása után elkezdtem hangmintát fejleszteni hobbi szinten.

Felfedeztem egy módszert, amivel a virtuális orgona szoftver kérdést Hauptwerk program használata nélkül is meg tudom oldani.

A módszerem első ránézésre nagyon egyszerű-
nek tűnik, de a döntő pillanat mindig a virtuális orgona kipróbálása, és itt gyakran előfordul - még szakértők számára is - , hogy a hangzás és játékélmény a meglepetés erejével hat.

2019-ben készítettem - többek között - egy 34 regiszteres, három manuálos, pedálos hangminta programot. Egy olyan virtuális orgona összeállítására törekedtem, amely szinte bármilyen stílusú orgonadarab gyakorlásához és a virtuális hangszer bemutatásához is megfelelő.

Tulajdonságok:

  • 34 rendkívül valósághű regiszter;
  • sokoldalú, kitűnő orgonahangzás;
  • élményszerű előadás a művésznek és a hallgatóknak;
  • Kb. 1,5 - 2 másodperces akusztikával rendelkezik;
  • sokféle "beépített" kapcsoló: normál-, sub-, superoktáv kopula;
  • minimális memória- és hardverigény, ehhez képest változatos hangzás és nagy dimanika;
  • A memória gombok PC billentyűzetről, érintőképernyőről, esetleg konzolról vezérelhetők;
  • bármilyen mai PC alkalmas a futtatáshoz.

Ezen az oldalon szeretném bemutatni az általam fejlesztett virtuális orgona képességeit, kizárólag hangfelvételek alapján.



lap teteje